Csoportelsőség és továbbjutást a legjobb 8 közé
Bachner András: A Miskolcon megrendezett Komjádi Kupa A-csoportjában a PannErgy-MVLC-Miskolc nagyon jól szerepelve az első helyen végzett. Szombaton délelőtt a legkeményebb ellenféllel mérkőztünk meg a Ferencváros csapatával, mely a Komjádi Kupa címvédő csapata volt. Nem kell ecsetelni, hogy a Ferencváros milyen erőt képvisel. Szerepeltek U20-as világbajnokok, sőt Varga Vince személyében a legutóbb EB csapatból is szerepelt játékos az ellenfél csapatában. Csapatunk nagyon jól kezdett, 5-2 is vezettünk de a parázs küzdelmekből adódóan kipontozódtak alapembereink, a végére elfogyott az előny és 1 gólos vereség lett a végeredmény. Fej-fej mellett haladt a két csapat, de a megritkult csapatunk és a fáradtság a végére a Fradi javára fordította a mérkőzést, de úgy látszik ellenfelünk is elfáradt mivel az Eger csapatától 5 gólos vereséggel szálltak ki a vízből, így a vasárnapi Miskolc-Eger mérkőzés tétje a továbbjutás volt és a csoportelsőség lehetősége is megnyílt a csapat előtt.
Szombat délután, hozta a csapat a kötelezőt, a Debrecen csapatát 21-7 arányban sikerült felülmúlni.
Vasárnap ismét nagyon jó kezdéssel, de egész mérkőzésen koncentrálva játszva 12-7 arányban legyőztük az Eger csapatát. Számszerű mutatók arról árulkodtak, hogy főleg a védekezésben jeleskedett a csapat, ami a 15-7-es kiállítási arány mellett szükséges is volt. Kiemelkedően játszott Dubinák Szabolcs, Sipos Bendegúz, de mindenki dicséretet érdemel a két napon produkált jó játékért és ebből adódóan az eredményességért.
Gratulálok az egész csapatnak és a stábnak az eredményért remélvén, hogy ismét lehetőségünk lesz mint már kétszer is sikerült a korábbi években a Komjádi Kupáért játszani a döntőben.
A statisztikához tartozik, hogy a Debrecen csapatát a három rivális legyőzte, az Eger-Miskolc-FTC hármas pedig körbeverést hozott össze.
Csoport végeredmény:
A négy közé jutásért a Szolnok csapatával mérkőzünk meg szombaton a Kemény Dénes Városi Sportuszodában.
Csoportelsőség és továbbjutást a legjobb 8 közé