"Az a csapat nyert, aki többet tett érte"
PannErgy-MVLC-Miskolc vs. UVSE - Vízilabda 9 :10
Oltean (3); Hegedűs (3); Varga (1); Nagy (1)
Ezúttal SmitulaGergő csapatkapitányunk maradt ki a jegyzőkönyvből. A mérkőzés elején hátrányba kerültünk, majd meg tudtuk fordítani a mérkőzés menetét, végül mégis vereség lett a végeredményt. Hiába szerezte meg frappánsan az utolsó percben játékosunk a labdát, amiből büntető lett az már csak az 1 gólos zárkózásra volt elég.
Sok hibával játszottunk, amit az ellenfél kihasznált, ráadásul senki nem lőtt a csapatunkban 50%-os teljesítmény felett, ami azt mutatja, hogy a helyzetkihasználás sem remekelt a mai napon. A
Pécs csapata is kilátogatott a mérkőzésünkre, akik innen utaztak Egerbe egy szoros mérkőzést játszani (13-12 Eger javára)
Ötödik olyan mérkőzésünk volt már az idei bajnokságban, ahol max 2 gól lett a különbség a két csapat között. Sorozatban játszuk a szoros mérkőzéseket novemberben is. Szoros vereség a Szeged ellen, majd győzelmek a Kaposvár és a Szentes ellen. Ezúttal pedig az UVSE vitte el a három pontot.
Jelenleg a 12 megszerzett pontunkkal a 9-10. helyen állunk az UVSE csapatával, így jelenleg két mérkőzéssel a bajnoki alapszakasz lezárása előtt előttünk húzzák meg a vonalat a felsőházba jutásért.
Két hazai mérkőzés van hátra az idei alapszakaszból :
Szerda 19:00 MVLC - Honvéd
Szombat 11:30 MVLC – KSI
„Az a csapat nyert, aki többet tett érte”