Máris nyert az újonc!

A Miskolc az egri helytállás után már pontokat is szerzett az E.ON férfibajnokságban: Sike József együttese a Kaposvár otthonában tudott nyerni 8–7-re. Már Egerben is bizonyította a Miskolc, nem pofozógépnek érkezett az első osztályba – nos, rögvest a második fordulóban megszerezte első győzelmét!

Berta József ugyan a házigazda Kaposvárt jutatta előnyhöz szabaddobásból, ám a szerb Marko Petkovics az első percben megkezdte a gólgyártást.Nikola Nikolov még egyszer a hazaiakat jutatta előnyhöz, ám Petkovicsnak két gól volt erre a válasza – hihetetlen, de igaz: három másodpercen belül két gól! Tekintettel arra, hogy honfitársa, Milos Milicsics is lőtt ezután egy akciógólt, 4–2-es előnyt szereztek az első negyedben a miskolciak.

Miután nem csak a kaposváriak kapusa-edzője, Szécsi Zoltán védett hatékonyan (11/19, 58 %), hanem a túloldalt Valics Bence is remekelt (16/23, 70%), sok gólt nem jegyezhettünk fel. A harmadik negyed közepéig őrizte előnyét Sike József csapata, akkor azonban Kovács Olivér találatával 6–6 állt a táblán. Hegedűs István akciógóljával azonban visszavette a vezetést az újonc, sőt a negyedik etapban Takács János góljával 8–6-ra vezetett. Miután a Kaposvár erejéből 33 másodperccel a vége előtt futotta csak egy gólra (Mihailo Parezanovic szerezte), nyert a vendégcsapat, amely megszerezte ezzel első ob I-es, történelmi sikerét!

Eredmény – E.ON férfibajnokság, 2. forduló
A csoport
Kaposvári VK–PannErgy-Miskolc 7–8 (2–4, 2–2, 2–1, 1–1)
Gólszerzők: Nikolov 2, Vindisch, Berta, Dobos, Kovács O., Parezanovic, ill. Petkovics 4, Takács J., Hegedűs I., Somlai, Milicsics

Forrás: waterpolo.hu