16 csapatos lesz a férfibajnokság

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége elfogadta a Liga javaslatát: két nyolcas csoporttal indul majd ősszel az E.ON férfi ob I.-es bajnokság. Mint tudjuk, a januári belgrádi Európa-bajnokság, valamint az olimpiai felkészülés miatt az élvonalbeli bajnokság lebonyolításának átalakításán dolgoztak a csapatok. A Liga azt javasolta, hogy a mérkőzések csökkentésének jegyében 16 együttessel induljon el a bajnokság.

Az MVLSZ elnöksége kedden kora délután ülésezett, és elfogadta a tervet.

Ennek alapján két csoportot alakítanak ki, amelyek nagyjából azonos erősségűek lesznek, ugyanis a 2014-15-ös szezon első két helyezettjéhez, azaz a Szolnokhoz és az OSC-hez sorsolják majd a 3-4., az 5-6. helyezetteket, és így tovább. Lefordítva ezt a gyakorlatra: a Szolnok az egyik, az OSC a másik csoportba kerül, majd az Egert és a Ferencvárost sorsolják az A vagy a B nyolcasba, mint ahogyan a Honvédot, a Szegedet, és a többi klubot, mindegyiket sorsolással. A nyolc-nyolc csapat oda-vissza játszik egymással, ez 14 mérkőzést jelent. Ezt követően az A csoport első négy helyezettje játszik a B csoport első négy csapatával oda-vissza, ez nyolc mérkőzést jelent (a csapatok viszik magukkal az egymás ellen elért pontokat), hasonlóan az alsóházban. Ennek a szakasznak a végén az első két helyezett játssza a bajnoki döntőt három nyert mérkőzésig, lefelé pedig a harmadik a negyedikkel, az ötödik a hatodikkal a helyezések eldöntéséért, és így dőlne el a kiesés sorsa is, a 15. helyezett a 16. helyezettel játszik, két nyert meccsig, egy kieső lenne.

Az előzetes egyeztetések szerint 9 fordulót lejátszanak a csapatok december 9-ig, a Magyar Kupa döntője december 12-13-án lesz. A válogatott ezután kezdheti a felkészülést a januári, belgrádi Európa-bajnokságra. A 10. fordulót január 31-én játsszák, a 14. forduló véget ér február 24-én. A középszakasz február 27-től május 4-ig tart, a döntőket és a helyosztókat pedig május 14-én május 28. között rendezik.

A bajnokság csapatai: Szolnok, OSC, Eger, Ferencváros, Honvéd, Szeged, Kaposvár, Vasas, BVSC, Debrecen, Szentes, UVSE, KSI, Pécs, Miskolc, Tatabánya.

A szövetség elnöksége arról is döntött, hogy a női bajnokságban 10 csapat szerepel majd, két csoportban. A felsőházba hat, az alsóházba négy klub nyer besorolást.

A női bajnokság csapatai: UVSE, Szentes, Dunaújváros, BVSC, Eger, Szeged (felsőház), valamint Kecskemét, KÓPÉ, Tatabánya, UVSE (alsóház)